Az Akadémia vezetése tájékoztatja Önöket, hogy a bennünket körülvevő megváltozott helyzetben, úgy tudjuk biztosítani a korábbi színvonalú feltételeket (felszerelés, képzés, infrastruktúra, étkezés, utaztatás), amennyiben minimálisan, de szükségszerűen módosítjuk a képzési hozzájárulás mértékét 2025. január 1-től.
Az U13-as korosztályban 26 csapat részvételével került megrendezésre Szigetváron a XX. Dél-Zselic kupa, Dél-Magyarország legnagyobb utánpótlás tornája.
Akadémiánk Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván!
A mai napon, 2024. december 17-én lenne 80 éves a legendás labdarúgó, későbbi edző, Bene Ferenc.
A nyári felkészülési időszakban változás történt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgató pozíciójában. Az új idényt nem Szénay Péterrel, hanem Krecska János irányításával kezdte meg Akadémiánk. Az alábbi interjúban eddigi pályafutásáról, itteni tapasztalatairól, feladatairól és céljairól beszélgettünk.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 2024-től életre hívta a Kaposvári Tehetséges Labdarúgókért Alapítványt.
U19-es csapatunk hosszabbítás után szenvedett vereséget a III. Kerület TVE együttesétől és búcsúzott a kupa küzdelmektől.
Felkészülési mérkőzést játszott U15-ös csapatunk a Veszprém FC Use ellen.
Labdarúgó toborzót rendez a 2010-ben született fiúk számára, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, augusztus 22-én, Cseri út 14. szám alatt.
Ovi foci oktatás a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia egy hetes nyári tábort szervezett a 2016-2019 között született gyerekeknek!
Szentgyörgyváron a Durdevac Cup-on vettek részt az U9-es és az U11-es korosztályaink, ahol a kisebbek első 6+1-es, míg a nagyobbak szintén első 8+1-es tornájukon vettek részt.
Akadémiánk játékosa, a 2006-os születésű Pressing Máté Marcell, győztes bajnoki mérkőzésen (2-0) debütált a felnőtt csapatban a Fehérvár II. ellen. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia nyári focitábort indít júniusban és júliusban!
Stílszerűen a Kaposvári Rákóczi stadionjában fogadta az Újpest csapatát a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es gárdája, ugyanis itt köszöntek el azoktól az ifjú labdarúgóktól, akik a következő szezonban már nem állnak rendelkezésre és kiöregedtek a keretből.
Horváth Miklós tanítványai (U19) az utolsó hazai bajnoki mérkőzésüket játszák az UTE ellen a Rákóczi Stadionban, május 10-én (pénteken) 16 órától. Ez a találkozó lesz néhány játékos utolsó hazai "fellépése."
Akadémiánk játékosa, a 2007-es születésű Szabó Milán, győztes mérkőzésen debütált a felnőtt csapatban a Kaposvári Rákóczi FC - Dunaújváros (2-0) NBIII-as bajnoki mérkőzésen. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Igaz, a Gyereknap csak a hónap végén lesz, de a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia a Puskin utcai edzőközpontban már május 1-jén is igyekezett a "szemük fényeit", a gyerekeket ünnepelni.
Május 1-én, szerdán rendezték meg az FTC labdarúgó partnercsapatainak tornáját 20 csapat részvételével az U9-es és az U11-es korosztály számára az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Az MLSZ Dél-Keleti csoport XIV. fordulójában a Budapest Honvéd, a Ferencváros és a Kecskemét volt az ellenfél. A mérkőzéseken az U9-es korosztályban 2x15 perc, az U10-U11-ben pedig 2x20 perc volt a játékidő.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia várja a focizni szerető gyermekek jelentkezését az április 29-ei eseményre.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia várja a focizni szerető gyermekek jelentkezését a május 6-ai eseményre.
Az MLSZ Dél-Nyugati csoport XII. fordulójában a BVSC Zugló, Főnix Gold, Király SE és a Mészöly Focisuli volt az ellenfél.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!
Az MLSZ Közép-Keleti csoport X. fordulójában a Monor, a III. Kerület és a Hegyvidék volt az ellenfél. A mérkőzéseken az U9-es korosztályban 2x20 perc, az U10-U11-ben pedig 2x24 perc volt a játékidő.
A tegnapi napon megtartotta tisztújító közgyűlését a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, melynek során megszavazták a Felügyelő Bizottság tagjait.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia férfi dolgozói nevében, nagyon sok szeretettel köszöntjük a hölgyeket Nőnap alkalmából!
A 2020/21-es TAO pályázat keretében leadott 18 személyes kisbusz igénylésünk teljesült.
Tóth Krisztián szülő, hasznos sportszereket adományozott a BFLA-nak!
A Magyar Kupa U19-es korosztályában a 4. fordulóban, Horváth Miklós csapatára újabb nagy feladat várt.
A Magyar Kupa U19-es korosztályában Akadémiánk csapata a 3. fordulóban egy fordulatos büntető párbajban kiejtette az U19-es kiemelt csoportot magabiztosan vezető Puskás Akadémia FC-t.
Akadémiánk U8-es csapata Bozsik teremfoci tornán vett rész a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán!
Az őszi szezon eredményeit, szakmai munkáját Szénay Péter, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója értékeli az alábbiakban. A visszatérő problémák mellett eredmények is jellemezték az elmúlt fél évet.
A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, mint Tehetségközpont szakképzett edzői állást hirdet!
Mohácson rendeztek az U8-as korosztály számára tornát 2024. január 20-án, szombaton. Csíkvár Csaba tanítványai igazán izgalmas megmérettetésen hódították el a győztesnek járó kupát.
A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, mint Tehetségközpont január 1-től szakképzett edzői állást hirdet!
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia december 22-től január 2-ig zárva tart.
Családi napot tartott az év utolsó edzésen az U6-os csapatunk!
Fájdalommal tudatjuk, hogy Bogdán Irén "Ircsi" péntek hajnalban, méltósággal viselt hosszantartó küzdelem után, itthagyott bennünket!
Lakatos Martin személyében ebben az esztendőben is címeres mezt húzhat a Bene Akadémia egyik tanítványa. Tavaly Heil Máté az U19-esek között bizonyított, ő azóta már a felnőtt csapat stabil tagja.
Újabb régiós tornán vett részt Nagykanizsán a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U8-as korosztálya.
A korábbi területi és országos sikereknek köszönhetően Magyarországról a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium jutott ki az ISF World School Futsal Championship sporteseményre.
Az FTC partnercsapatainak labdarúgó tornáján két korosztályban zajlottak a küzdelmek a Népligetben.
Egy megújulási folyamat kellős közepén van a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, és noha nem megy egyik pillanatról a másikra eredmények felmutatása, lépésről-lépésre halad a szakmai stáb.
Az MLSZ Közép-Keleti csoport VI. fordulójában a Budaörs, BVSC Zugló és a Dunaharaszti csapatai voltak az ellenfeleink.
A Dunamenti Liga negyedik fordulójában a III. Kerület, Ikarus BSE és az Újpest FC volt az ellenfél. A mérkőzéseken az U9-es korosztályban 2x15 perc, az U10-U11-ben pedig 2x20 perc volt a játékidő.
Az MLSZ Közép-Nyugati csoport negyedik fordulójában Budaörs szervezésében vettek részt tornán, az U9-10-11-es korosztályaink. A Budaörs, BVSC Zugló, Szolnok, Vasas volt az ellenfél.
Az MLSZ Dél-Nyugati csoport harmadik fordulójában rendeztünk tornát az U9-U10-U11-es korosztályokban. A Fehérvár, a Paks és a PMFC volt az ellenfél. Az U9-es korosztályban 2x15 perc, az U10-U11-es korosztályban pedig 2x18 perc volt a játékidő.
Akadémiánk játékosai a Labdarúgó Kft.-től egy kedvezményre jogosító lehetőséget kaptak.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia évek óta a Magyar Labdarúgó Szövetség által elismert Tehetség Központként működik Somogy vármegyében.
Gólokban gazdag hétvégét zártak a kiskorosztályos csapataink!
Pozitív mérleggel zárták a hétvégét kiskorosztályos csapataink.
Akadémiánk U9-es korosztálya is részt vett a nemzetközi III. Barca Academy Cup-on!
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U9-es korosztálya 3 fordulón van túl a Dunamenti Ligában.
Ovi foci oktatás a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián.
A BFLA U15-ös csapata felkészülési mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett a Kozármisleny ellen!
Akadémiánk U8-as korosztálya a Dunamenti-Liga elnevezésű tornán vett részt .
Embert próbáló időjárási körülmények között 4-2-es győzelmett aratott a BFLA U14-es csapata a Kozármisleny U15-ös gárdája ellen!
A BFLA U16-os csapata a Pécs gárdáját búcsúztatva jutott tovább az országos kupa 2. fordulójába!
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia meghívást kapott a III. Barca Academy Hungary Cupra, amin elismert nemzetközi csapatok is részt vesznek.
Az elmúlt szezon eredményeit, szakmai munkáját Szénay Péter, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója értékeli az alábbiakban. A szakember a következő szezon feladataira, céljaira is rávilágított.
Az Akadémia vezetése tájékoztatja Önöket, hogy a bennünket körülvevő megváltozott helyzetben, úgy tudjuk biztosítani a korábbi színvonalú feltételeket (felszerelés, képzés, infrastruktúra, étkezés, utaztatás), amennyiben minimálisan, de szükségszerűen módosítjuk a képzési hozzájárulás mértékét 2023. július 1-től.
A kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia évek óta Tehetség Közponként működik.
Nagypénteken Mohácsra látogattak U10-U11-es korosztályaink.
Saját rendezésű tornán vettünk részt három csapattal a Cseri úti Sportcentrumban, a Mohács, PVSK, Balatonlelle, Nagykanizsa és Siófok részvételével.
U8-as csapatunk Budapesten vett részt az I. Bene Ferenc Emléktornán a Dunamenti Iskola szervezésében.
Egy hét alatt 2 tornán való részvétellel kezdte meg az idei tavaszi szezont az U9-es korosztály.
Másodjára került megrendezésre a nemzetközi Bene Cup, U10 és U11-es korosztályban. Kiváló minőséget képviselő csapatok, rengeteg néző és remek hangulat jellemezte a tornát.
A Prosoccerglobal Hungary kiválasztotta a kaposvári Pabst Dávidot, így Akadémiánk 11 éves tehetsége egy hetet Angliában tölthetett.
U19-es csapatunk tagja, Kis-Fónai Máté a hétvégén pályára lépett a Kaposvári Rákóczi FC csapatában!
Már tavaly ősszel megfogalmazódott a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Szénay Péter fejében a gondolat, hogy klasszikus edzőtáborba, összetartásra kellene vinni a korosztályokat...
Tavasszal újra a legjobb 16 csapat közé került az U19-es korosztály.
Országos diákolimpiai bajnok lett a Bene Akadémia labdarúgóira épülő Munkácsy Mihály Gimnázium csapata a hétvégén.
Régi-új kapusedzővel bővült a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai stábja.
Akadémiánk a 2007, 2008, 2009-ben született kapusok részére toborzót szervez, február 14-én!
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia korábbi TAO forrás felhasználásával új, korszerű, műfüves technikai pályával gyarapodik. A beruházás a klub Puskin utcai létesítményének részét képezi majd.
Főnix kupán mérettette meg magát a 2012-es korosztályunk. Az erős mezőnyben 15 csapatból 8. helyezést értek el ifjú növendékeink.
Az U7-es csapat december 10-én egymás közti mini tornán vett részt a Cutler gymben, a Cutler ground teremben.
DNS UP Fesztiválon Diósdon az U11-es korosztályunk két csapattal vett részt a tornán. Torna első és hatodik helyén végeztek csapataink. A torna gólkirályát is egyesületünk adta, Dénes Andor személyében.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Kaposvári Rákóczi is csatlakozik a jótékonysági kezdeményezéshez!
U8-as csapatunk Diósdon vett részt színvonalas tornán 10 csapat részvételével.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia idén is folytatja azt hagyományt, hogy minden hónapban megválasztja az egyes korosztályokban a hónap játékosát.
Új időszámítás kezdődött idén nyáron a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián, hiszen új elnökkel, szakmai igazgatóval, és több új edzővel bővült a személyi állomány.
Prukner László, a Kaposvári Rákóczi és a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke kezdeményezésére indult egy partnerségi kapcsolat a Ferencváros és a Bene Akadémia között.
A közelmúltban Szénay Péter, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója tartott előadást mesterképzésben részt vevő labdarúgó szakedző hallgatóknak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.
A 2022/2023-as labdarúgó szezonban hatványozottan érinti a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiát a Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt programja, a női szakág fejlesztése. Bruncvig Róbert, a BFLA női szekcióvezetője lett ugyanis az alföldi kötődésű Hódi Zsuzsannával a déli régió vezetője.
Akadémiánk U8-as csapata Régiós tornán vett részt Siófokon, ahol ezúttal 15 perces meccseken mérhette össze tudását a Siófok, PMFC, ZTE, és Nagykanizsa korosztályos csapataival.
Az elmúlt 2 hétben kétszer lépett itthon pályára 2012-es születésű korosztályunk. 2022.09.05-én az FTC, Illés Akadémia, ETO FC Győr és az NK Slaven Belupo látogatott hozzánk.
Klubunk a Somogy megyei tehetségek fejlődésének és lehetőségeinek kibontakoztatására, közös edzésre válogatott be 18 tehetséges labdarúgót. A játékosok a körzetközpontok klubjaiból és a BFLA tehetségközpontból kaptak meghívót.
Vasárnap Balatonlellén U7-U9 körzetközpont fesztivál került megrendezésre.
A 2014-es születésűek szombaton Kiskunlacházán kezdték meg a szereplést egy nívós meghívásos torna keretén belül.
U8-as csapatunk egy rendkívül színvonalas tornán vehetett részt a hétvégén, melynek csoportjában az MTK, Jászfényszaru, BVSC és Eger csapatai voltak az ellenfelek.
U12-es csapatunk pénteken útra kelt az először megrendezésre kerülő Partium kupára. A tornára a Kárpát medence élcsapatai kaptak meghívást, nagy örömmel fogadtuk el a lehetőséget, hogy pályára léphetünk.
Augusztus 14-én először került megrendezésre a nemzetközi Bene Cup, U10 és U11-es korosztályban. Kiváló minőséget képviselő csapatok, rengeteg néző és remek hangulat jellemezte a tornát.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia augusztus 29-én (U12-U19) és augusztus 30-án (óvoda-U12) 18 órakor szülői értekezletet tart a Dorottya Szálloda konferencia termében.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia utánpótlás csapatai folytatják a játékosok képzését, fizikai és technikai felkészítését a 2022\2023-as bajnoki szezonra. Ezt megelőzően az Akadémia szakmai stábjában személyi változások történtek, így egy újjáalakult vezetőséggel, edzői csapattal, együttes gondolkodással vágunk neki az új feladatoknak, kihívásoknak.
A Bene Akadémia 2012-es születésű játékosa, Pabst Dávid meghívót kapott a Prosoccerglobal Hungary nyári kiválasztójára. Meghívót egy tornán nyújtott kiemelkedő teljesítményével érdemelte ki.
Akadémiánk ünnepélyes keretek között a Rákóczi Stadionban tartotta meg évzáróját, ahol a sikeres évnek köszönhetően díjak, érmek sokasága is gazdára talált.
Dr. Bálizs Szabolcs leköszönt az Akadémia elnöki posztjáról és új elnöknek Prukner Lászlót választotta a Közgyűlés!
2022. május 30-án 14 órakor átadásra kerül a "Búzavirág Futókör" a Búzavirág utca-Füredi utcai tömbben.
Május 20-án a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, Bozsik ovis fesztivált tartott.
Május 18-án, szerdán, került sor a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt és lebonyolított Leány U16 Futsal bajnokság éremátadójára.
A 2020/2021 évben az MLSZ kialakította az utánpótlás nevelés új rendszerét, melyben a BFLA a Tehetségközpont besorolást érte el. Ez azt jelenti, hogy mi felelünk a Somogy megyei utánpótlás képzésért.
Mi is kint leszünk május 8-án 10:00-13:00 óráig a Városligetben, ahová szeretettel várunk titeket, ha szeretnétek betekinteni Akadémiánk életébe.
A kis korosztályos szekció a rendezvényre 5-10 év közötti labdarúgás iránt érdeklődő fiúkat és lányokat várt, Kaposvárról és környékéről.
Leány U14-es Dél-Regionális Válogatott Pécsen tartotta összetartását, melyre ismét meghívót kapott SZABÓ LILI, a Kaposvári Rákóczi BFLA játékosa.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia nyílt napot tart a Rákóczi stadionba április 15-én 14 órai kezdettel.
2022. május 6-8. között Magyarországon kerül megrendezésre a Giro d'Italia kerékpáros körverseny első három szakasza, a Grande Partenza. Három nap, amikor minden tekintet Magyarországra szegeződik. A harmadik napon a bringások Kaposváron a Kossuth térről rajtolnak.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U11-es csapata tornagyőzelemmel hangolt a tavaszi szezonra.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U9-es csapata 3 tornán képviseltette magát február hónapban.
U8-as csapatunk hétvégén egy igen színvonalas meghívásos tornán vett részt, ahol az ország összes akadémiája részt vett, illetve, a határon túlról is érkeztek csapatok.
Tisztelt Szülő, kedves Sportbarátunk! Az elmúlt évhez hasonlóan azzal a kéréssel fordulok Hozzátok, hogy amennyiben lehetséges a személyi jövedelemadótok 1 %-nak felajánlásával segítsetek...
A Siófoki Bányász U14-15-ös vegyes csapatával játszott a hétvégén felkészülési mérkőzést a BFLA U13-14-es együttese.
Magas színvonalú tornán lépett pályára a BFLA U11-es csapata.
Az elmúlt hétvégén a pécsi Lauber Dezső sportcsarnokban rendezték a IV. korcsoport számára az országos diákolimpiai futsal döntőt.
U14-es csapatunk felkészülési mérkőzésen a Tamási gárdájához látogatott a hétvégén.
Szentlőrincen kiváló időjárási körülmények között játszott felkészülési mérkőzést az U13,U14,U15-ös vegyes csapattal felálló BFLA.
Akadémiánk 4 játékosa részesült karácsonyi ajándékban az Anonym jótevőtől.
Új kezdeményezés indult el a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián. Minden hónapban kihirdetjük a különböző korosztályoknál a hónap játékosát.
A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia titkárságvezető és irodai adminisztrátor munkatársat keres.
Múlt hét vasárnap, U9-es csapatunk a Vasas Kubala Labdarúgó Akadémián vett részt egy tornán, az UTE és a Vasas részvétele mellett.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia várja a focizni szerető fiúk és lányok jelentkezését.
Két győzelemmel és egy vereséggel rajtolt az U10-es csapatunk, ahol a Paks, a Zugló és a Ferencváros volt az ellenfél.
Somogy megye utánpótlás labdarúgása a Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelete alatt
Jó hangulatú tornán vett részt hazai rendezés mellett U9-es csapatunk. Játékosaink az FTC, Paks, és a BVSC Zugló ellen mutathatták meg magukat. Bátor, focizni akaró támadójátékra törekedtek minden meccsre.
Mohácsi felkészülési tornán az U11-es korosztályunk 3. helyezést ért el. Csak a Ferencváros személyében találtak legyőzőre.
A kaposvári Puskin utca 24. szám alatti edzőpályához tartozó világosítás kiépítése munkával kapcsolatban kérjük árajánlatát.
A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia mezőgazdasági erőgépek, munkagépek kezelésében, parkfenntartásban jártas munkatársat keres.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Tehetségközpont felvételt hirdet főállású labdarúgó edzői pozíció betöltésére.
A hétvégén megrendezett bajnoki forduló után matematikailag is biztossá vált, hogy az U15-ös csapatunk bajnokként, a következő szezonban újra az NB-I-ben folytathatja a szereplését.
Tisztelt Szülők! Kedves Szurkolók! Újabb mérföldkőhöz érkezett akadémiánk.
Tisztelt Szülő, kedves Sportbarátunk! Az elmúlt évhez hasonlóan azzal a kéréssel fordulok Hozzátok, hogy amennyiben lehetséges a személyi jövedelemadótok 1 %-nak felajánlásával segítsetek...
Tisztelt Sportbarátok, Kedves Szülők, Akadémisták, Kollégák! Szeretnénk tájékoztatni Benneteket, hogy a Double Pass által folytatott Akadémiai besorolás és kiértékelés lezárult.
Tisztelt Szülők! Az elmúlt évben - a 2020 évre kapott szponzori támogatásra tekintettel - a képzési hozzájárulás megfizetése felfüggesztésre került!
Bene Ferenc, akadémiánk névadója, december 17.-én ünnepelte volna 76. születésnapját.
Az elmúlt hetekben több utánpótlás korú játékosunk kapott lehetőséget, hogy a felnőttek között is bizonyítsa tehetségét.
Gyermekkori vágya teljesült Keresztes Zalánnak azzal, hogy az OTP Bank Liga előző fordulójában bemutatkozhatott a Kaposvári Rákóczi NB I-es csapatában.