HÍREK


Két labdarúgót is kiválasztottak a kaposvári Tehetség Központból


A kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia évek óta Tehetség Közponként működik. 

A jogcím arra utal, hogy labdarúgás sportágban a környék legügyesebb fiataljai egy egyesület irányítása alá kerüljenek, itt pallérozódjanak, fejlődjenek, majd bemutatkozhassanak minél magasabb osztályban, a különböző utánpótlás korosztályokban.

A legügyesebbek számára a felfelé áramoltatás elvét szem előtt tartva nyitva áll az út egy-egy kiemelt akadémiára igazolni, ahonnét a remények szerint akár a felnőtt futball legmagasabb osztályába is eljuthat a tehetség. Ahhoz, hogy a Tehetség Központok hatékonyan tudjanak működni, szükség van egy olyan kölcsönös együttműködésre a régió településeivel, futballcsapataival, koordinátoraival, akik elkötelezettek a tehetségek felkutatásában, és abban, hogy ezek a gyerekek a lehető legmagasabb szintű képzést kapják. Ellenkező esetben a kisebb közösségből kiemelkedő, de ott fejlődni már nem tudó tehetségek elveszhetnek, nemcsak a szűkebbe környezetük, hanem akár a sportág számára is.

A régió futballjának versenyképessége tehát nagyban függ attól, hogy ezek a tehetségek időben felkerülnek-e a Tehetség Központokba, és segítik-e őket a feljebb lépésben nevelőedzőik, mentoraik. 

A legutóbbi kiválasztón két kaposvári fiatal az U14-es korosztályból bekerült a legjobb 33 labdarúgó közé, akiket a tehetségközpontokból teszteltek. Összesen négy helyszínen, Szombathelyen, Székesfehérváron, Budapesten és Putnokon hívták össze az egyes régiók tehetségközpontjaiból a gyerekeket, és a 30-35 fős keretek tagjai egymás elleni játékban mutathatták meg, mire képesek. E mérkőzések után a négy tehetségközpontból kiválasztották azt a 33 fiatalt, akik Ausztriában, Mattersburgban, nemzetközi találkozó keretében fogják hazánkat képviselni az U14-es korosztályban.

A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia két fiatalja, Csonka Alex és Lakatos Martin érdemelte ki ezt az elismerést az elmúlt időszakban. A Magyar Labdarúgó Szövetség célja a kezdeményezéssel, hogy segítse a Tehetség Központok munkáját, rávilágítson arra, milyen fontos a kiválasztás és a klubok együttműködése, valamint lehetőséget adjon a kisebb korosztályban is nemzetközi rutin szerzésére. A legjobbakhoz aztán később csatlakoznak a kiemelt akadémiák legügyesebb labdarúgói, és így épül majd a jövő korosztályos utánpótlás magyar válogatottja a 14 évesektől a 21 évesekig.  

A két Bene akadémiai tehetség kiválasztása azt mutatja, hogy kellő alázattal és szorgalommal Kaposvárról is el lehet jutni a címeres mezig, másrészt ambicionálhatja a körzetközpontokat és az amatőr egyesületeket arra, hogy részesei legyenek ennek a kiválasztási rendszernek, amely az ő munkájukra épül. A legalsó szinten dolgozó vidéki testnevelők, edzők ugyanolyan fontos láncszemei ennek a szakmai piramisnak, mint az országos szervezeti vezetők, vagy a kiemelt akadémiák szakemberei. Ebből következően egy-egy ilyen részsiker, mint a kaposvári tehetségek kiválasztása is, közös érdem a Tehetség Központok alatt dolgozó körzetközpontokkal, amatőr szervezetekkel együtt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség egyik legfőbb elvárása a Tehetség Központokkal kapcsolatosan éppen ez, vagyis hogy ajánljanak korosztályos labdarúgókat kiválasztásra, ezt megelőzően pedig gyűjtsék össze a körzetközpontokból az arra érdemes palántákat.

   

Kiss Ernő

 

2023.05.12.

KAPCSOLAT



KÖVESS MINKET