A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia folyamatos megújuláson, változásokon megy keresztül. Célunk az, mint minden tehetségközpontnak, hogy eleget tegyünk az MLSZ elvárásainak, hogy képzett és sokrétű játékosokat delegáljunk. Nem mellékesen, hogy a tradicionális felnőtt csapatunk részére a nemzeti bajnokság jelenleg harmadosztályába, de minél előbb előre lépve, megfelelő saját nevelésű játékosokat neveljünk. Ahogyan az mindig is volt.

Az akadémiai korcsoportjainknál már működő egyéni képzések alapján, a kisebbeknél a napi szinten alkalmazott hatékony mozgásfejlesztés, vagy a labdás alaptechnikai fejlesztésekhez szerdánként hozzárendelünk egy extra képzést. És hogy mitől extra ez a képzés? A szerdai, általában pihenőnapot felváltja egy olyan képzési nap, amely négy egymást követő korosztály tehetségeit együtt fejleszti, rá két hétre pedig a deficittel rendelkező növendékek felzárkóztatása a végcél. Amiben még különbözik ez az edzésnap a megszokottaktól, hogy kiemelten foglalkozunk a posztfeladatokkal egyénileg, csapatrészekre vonatkozóan egyaránt (célok térben-időben-létszámban).
Különlegessége még ennek a napnak az edzői stáb összetétele. Függetlenül attól, hogy ki milyen korosztállyal dolgozik vezetőedzőként, ezeken a speciális foglalkozásokon alkalmanként és csapatrészenként minimum 3 szakember vesz részt aktívan a programban. Így külön hangsúlyt fektetünk a védekező és a támadó szekcióra, valamint a középpályára. Egy-egy szerdai napon tehát minimum 9 edző, (de inkább több) fejleszti majd a kisfocistákat.
Meglepetést is tartogatunk ezekre a délutánokra. A duális képzési modell, kettős karrier követelményeit figyelem-be véve – az egyetemi oktatásban részt-vevő felnőtt játékosok a klubon belüli gyakorlatuk keretében –, illetve a felnőtt csapatunk UEFA képzésre járó játékosai is csatlakoznak a stábhoz, akik tanulmányaik befejeztével edzőként folytathatják pályájukat.
És a végére egy kérés, de inkább felhívás.
Tisztelettel felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a nálunk igazolással rendelkező játékosok más egyesületek edzéseit, foglalkozásait az MLSZ és saját belső szabályozásunk értelmében nem látogathatják a klubunk engedélye nélkül.
A tapasztalatunk az, hogy nem tesz jót gyermekeiknek a kontroll nélküli kettős terhelés. Szülői értekezleten kértem Önöket, hogy legalább jelentsék be azt, ha külsős egyéni képzésen vesznek részt klubtagsággal rendelkező növendékeink. Megakadályozni ugyan nem tudjuk ezt a trendet, negatív hozadékát ugyanakkor mi szenvedjük. Merthogy a sérült, fáradt izomzatú játékosokat szerepeltetni nem tudjuk versenyeztetéskor, ugyanakkor a klub által alkalmazott és fizetett szakemberek látják el rehabilitációjukat. Ez így nem túl korrekt!
Kérem, ha már bizalommal mellettünk döntöttek, hogy hozzánk járatják csemetéiket, tartsák tiszteletben a mi elvárásainkat is, és ne vigyék más edzőhöz a gyermekeiket.
Úgy érzem, a Kaposvári Rákóczi BFLA erőn felül teljesít. UEFA licenszes (kvalifikált) edzői mellett külön státusszal alkalmaz kapusképző szekciót, egyéni képzőt, mozgásfejlesztőt és külön erőfejlesztőt. Ezek mellett fenntart egy orvosból, egy fizioterapeutából és két masszőrből álló élettani, rehabilitációs csoportot.
Az extra képzési nappal pedig tovább bővítjük és emeljük a szintet, ezzel is próbálunk törekedni az önök teljes elégedettségére.
Prukner László és Krecska János