A kaposvári futball mindig is híres volt arról, hogy ki tudott termelni saját nevelésű kapusokat, akik aztán magasabb osztályban is megállták a helyüket. Ha csak az elmúlt 50 évet nézzük, remek hálóőrök nőttek ki a Kaposvári Rákóczi kötelékén belül, aki közül a felnőtt futballban többen nemcsak az élvonalig, hanem válogatott kerettagságig is eljutottak, elég csak Hegedűsre, Kutasira, Házira, Udvaráczra, Ferenczre, Balajczára, Milintére, a nőknél a válogatottig jutó Terestyéni Annára, vagy éppen az elmúlt évtizedből Horváth Lászlóra, Bonnyaira, Rusákra gondolni.
Rajtuk kívül sokan ragadtak meg az NB-s bajnokságok valamelyikében az elmúlt évtizedekben. Utóbbi három futballista már az Akadémia keretei között nevelkedett, és a jelenlegi felnőtt csapat első számú kapusa, Horváth Fábián is a Bene Akadémia kapusképzésének köszönhetően lett NB-s játékos, sőt, ő már visszasegít részidőben kapusedzőként egykori mestereinek. A vezető kapusedző az Akadémián Tóth József, aki mellett Gyenes András és Zarka Ádám készíti fel a korosztályos hálóőröket hétről-hétre. Jelenleg 24 kapussal dolgozik a stáb, a terv, hogy korosztályonként a két kapus legyen meg folyamatosan. A munkarendről és a feltételrendszerről Tóth József vezető kapusedző elégedetten fogalmazott.
-Maximalista vagyok, ezért mindig tűzünk ki újabb célokat, úgy fogalmaznék, hogy még messze nem vagyunk az út végén. De a második kaposvári időszakom alatt, 2023 óta sikerült egy olyan stábot és kapusiskolát felépíteni, ami folytatni tudta a korábbi hagyományokat. A felnőtt csapat kapusával együtt négyen dolgozunk a fiatalokkal, hétfőn és csütörtökön van olyan kapusedzés, ahol intenzív, hosszabb munkát végzünk a kapusokkal, ezek önálló kapusedzések, teljesen külön foglalkozva a mezőnyjátékosoktól, 3-4 fő jut egy szakemberre. A többi hétközi napon is edzünk velük, de ott természetesen kapcsolódunk a keretedzésekhez is, a felnőtt foci mintájára segítjük a kapusokat, és ha játék van, akkor beszállnak az egymás elleni mérkőzésekbe. A szakmai programunk szerint a periodizáció más a felkészülési szakaszban és a bajnoki szakaszban, utóbbiban mérkőzésperiodizáció van. 2023 januárjában tértem vissza az ETO Akadémiáról, és akkor még nem volt ilyen rózsás a helyzet, kevesebb kapussal tudtunk dolgozni. Azóta felépítettünk egy rendszert, és büszkén mondhatom, kellő minőségű és mennyiségű edzésmunkát tudunk biztosítani a kapusoknak, ami meglátszik az egyéni fejlődésen. Véleményem szerint van potenciál a kapusainkban, Horváth Fábián mellett mások is odaérhetnek a felnőtt NB-s futballba, elég csak arra gondolni, hogy már Szabó Ádám is ült kispadon felnőtt mérkőzésen. A Fradival való partnerkapcsolat is segíti a munkánkat. Azonban ahogy említettem, még sok munka vár ránk. Sokan azt gondolják, egy elit akadémia mindenben előttünk jár, pedig az infrastruktúrát tekintve és a feltételeket nézve nincs így. Több pályánk van, mint az ETO Akadémiának, és jobb minőségű pályák ezek. Nyilván a kiszolgáló létesítmények és az eszközbázis magasabb szintű ott, de a szakmai fejlődés háttere a Bene Akadémián egyértelműen biztosított.
Kiss Ernő