A Magyar Kupa U19-es korosztályában a 4. fordulóban, Horváth Miklós csapatára újabb nagy feladat várt.
Ugyanis az előző körben az U19-es kiemelt bajnokságot toronymagasan vezető, Puskás Akadémia FC bravúros kiejtése után – a sorsolás szeszélye miatt – következett Magyarország legnagyobb hírnevű együttese, a Ferencváros. A fővárosi zöld-fehérek egyébként a Puskás Akadémia FC mögött a 2. helyen álltak a tavaszi folytatás előtt a bajnokságban.
Csapatunk a hazai környezetben játszott megmérettetésen az első félidőben nem csak helyzeteket dolgozott ki, hanem a vezetést is megszerezte, egy teljesen jogosan megítélt 11-es értékesítésével. Czimmerman Gergő nagy erővel lőtt büntetője, hatalmas örömet okozott a szép számban kilátogató szurkolóknak. 1-0
A 2. félidőben kezdeményezőbb volt már a Fradi, de a védelem és Barkóczy Kristóf kapusunk jól állta a támadásokat. 20 perccel a mérkőzés vége előtt az FTC csapatkapitánya, Farkas Ádám egy szöglet utáni fejes góllal egyenlített. 1-1. A folytatásban több gól már nem esett, így következett a 2x15 perces hosszabbítás.
A hosszabbításban egy kiállítás miatt már emberhátrányban játszó fővárosiak, a hosszabb kispad nyújtotta variációs lehetőségeket kihasználva felülkerekedtek a fáradó BFLA fölött és a 100. percben megszerezték a vezetést és ezáltal a győzelmet is. (2-1)
Akadémiánk csapatát és az őket a kezdetektől fogva támogató edzőket minden dicséret megilleti. Hősiesen küzdöttek, de a Ferencváros jutott a legjobb 8 csapat közé.
Horváth Miklós edző értékelése: Igyekeztünk aprólékosan felkészülni az FTC játékából. A védekezésünk jól működött és bátran is játszottunk az első félidőben. Megérdemelten szereztünk vezetést de több kontra lehetőséget is elrontottunk, amivel növelhettük volna előnyünket. Ahogy fogyott az üzemanyag, szorultunk be fokozatosan a kapunk elé, és várható volt hogy az egyenlítés után nem nekünk áll a zászló. Ennek ellenére a hosszabbításban mi is megnyerhettük volna a meccset de sajnos az ellenfél használta ki kevés megingásunk egyikét. Bár az eredmény miatt csalódott vagyok, elismerés illeti a csapatot a hősies küzdelemért amit, mutattunk. Sok jó teljesítmény volt és ez biztató a jövőre nézve.
2024.02.28.